„Elzüllöttem, többször tántorogtam úgy haza, hogy édesanyám a térdein imádkozva fogadott engem”. A katonaságnál azonban megtér, beiratkozik a Baptista Teológiai Akadémiára, ahol 1979-ben diplomázott. Előbb Monoron szolgált 9 éven át, majd Pestszentlőrincen munkálkodik hosszú évekig. 1995-ben kirakják a Baptista Egyházból, és némi vívódás után megalapítja az Agapé gyülekezetek hálózatát, amelynek ma is ő a vezetője, ahogyan a budapesti központi gyülekezetnek is.